A brexit rámutatott polarizálódó világunk egy fontos problémájára: a jövedelmek mentén kettészakadt társadalom mintha két párhuzamos valóságban élne. Ez a kortünet egy dzsentrifikálódó londoni utcán, a Hoxton Street-en belül is tetten érhető. A munkásosztály által lakott terület korábban kvázi önálló kisvárosként működött: az emberek ismerték egymást, az utcán belül pedig a mindennapi élethez szükséges összes szolgáltatás megtalálható volt. A kigyűrűződő londoni dzsentrifikációval azonban szigetszerűen megjelentek a belvárosi középosztálybeli fiataloknak szóló kávézók, galériák és új ingatlanfejlesztések, melyek pár év alatt teljesen átformálták az utca arculatát és társadalmát. Ennek a folyamatnak lehetünk szemtanúi a több év alatt forgatott dokumentumfilmben, mely az “őslakosok” személyes sorsain keresztül érzékelteti a változások léptékét és lekövethetetlenségét.


A RENDEZŐRŐL

Zed Nelson (1965, Kampala, Uganda) Londonban élő fotós, filmrendező és író. Könyveit világszerte megjelentették, ahogy kiállításai is számtalan városban kaptak már helyet. Dokumentarista jellegű képeivel jelentős díjakat nyert és szerzett elismerést, mialatt érdeklődése egyre inkább a nyugati társadalom felé fordult: munkáiban kortárs társadalmi kérdéseket feszeget. Nelson fotóit a Tate Britain, az ICA és a National Portrait Gallery is kiállította, munkái a Victoria & Albert állandó gyűjteményébe is bekerültek.